ZÜMIKE DOLGOZNI TANUL
 (Közepes).jpeg)
ZÜMIKE DOLGOZNI TANUL
Élt egyszer egy gazdaember, akinek méhes királysága volt. Ebben a királyságban a kaptárkastélyokban népes méhcsaládok szorgoskodtak. A méhek közössége titokzatos világ. Micsoda élet zajlik ott! Hajnaltól napnyugtáig dolgoznak. A zümmögők számára a virág az élet forrása, ezért is várták már türelmetlenül a tavaszt. Amikor a tél engedett a szorításából, a napocska egyre magasabbról szórta melengető sugarait az ébredező földre. Lassan megérkezett a kikelet, a nyíló virágok nektárjukkal csalogatták a méhecskéket, akiknek egyik fő feladatuk a virágok beporzása volt. A gazda nagy becsben tartotta a méheket, mert bizony beporzásuk nélkül nem hoztak volna termést a növények. Azért is tisztelte a kis szárnyasokat, mert a munkájuk gyümölcséből, a mézből juttattak a gazdaembernek és a családjának is. Egy-egy kaptárkastély egy-egy kis birodalom volt, ahol a nagycsaládokat a méhkirálynő irányította. A fejedelemasszony felügyelte a munkások egész napos szorgoskodását. Mindenki szót fogadott az anyakirálynőnek. A családtagok, a dolgozók sok munkával és idővel gyűjtötték a virágport és a nektárt. A zsongók megtanulták az anyukájuktól, hogy csak az örömmel végzett munkának van eredménye. A serénykedők vidám dalától, örvendezésétől, táncától zengett a kaptár és környéke. A csapatmunkájuknak köszönhették, hogy a virágporból és a nektárból elkészíthették a finom édességet. A kaptárkastélyokban mindenkinek megvolt a maga kötelessége. Amint felcseperedtek a méhecskék, máris a feladatukhoz láttak. A kaptáron belül és kívül is sora volt a munkának. A kaptáron belül a munkások takarítottak, dajkálták, etették a fiatal testvéreiket, felügyeltek rájuk. Közben lépet építettek. Voltak, akik a kastély bejáratát őrizték az idegen betolakodóktól, mások pedig felderítő vagy gyűjtő feladatot láttak el. Az egyik kaptárban élt egy türelmetlen, kíváncsi méhecske, Zümike. Ámuldozva hallgatta a felderítők és a gyűjtők történeteit, akik el-elzümmögték a benn dolgozóknak, milyen csodálatos, tarka, illatos világ van a kastélyon kívül. A kis kíváncsi gyakran a nagy zsongásban háborogva zümmögött, mert szeretett volna már bóklászni a természetben. Türelmetlenül várta az anyakirálynő engedélyét, hogy útra kelhessen. Végre elérkezett az az idő, amikor Zümikénk kiröpülhetett a szabadba. Segítői is voltak a tájékozódásban: a felderítők táncukkal jelezték a virágforráshoz vezető utat. Amikor a kis méhecske megérkezett a vágyott helyre, egy pillanatra elbódult az illatfelhőtől. Amint felocsúdott, sejtette, megérkezett abba a varázslatos világba, amelyről olyan sokat hallott a gyűjtögető méhektől. Először ide-oda csapongott a nagy szabadságban. Kis idő elteltével eszébe villant az anyakirálynő intelme, miszerint odakinn nem csavaroghat felelőtlenül, hiszen a kaptárban dolgozók számára virágport, nektárt és vizet kell szállítania. Ekkor jött rá, hogy most már ő is gyűjtő méhecske lett. Ettől kezdve serényen hozzálátott a munkához. Megállás nélkül, szorgalmasan dolgozott. Több ezer virágot látogatott meg naponta, kereste a legédesebb nektárúakat. Csak néhány nap telt el, és megtanulta, mikorra szikkad fel a harmat, melyik virág mikor bontja ki a szirmait. Nyugalmat nem ismerve, lelkesen ingázott napnyugtáig a virágok és a kaptár között. Ebben az időben a jácintok, a nárciszok és a tulipánok édesgették magukhoz Zümikét, aki nem győzte az összegyűjtött virágport a lábacskáin lévő kosárkákba rakni. Néha a virágok tölcsérébe is bebújt, és a virág alján található tálacskában lévő finom nektárból nagyot hörpintett. Elégedetten repült édes terhével a kaptárba: ott már várták a belső munkások, akik kitartóan, sok-sok fáradozással állították elő a mézet. Amikor megfelelőnek találták a minőségét, akkor az édességet elraktározták a viasz lépsejtekbe, majd a kis rejtekhelyeket viaszlapocskákkal befedték. Végül az egész napos munka után mindenki pihenni tért. Elégedett volt a kis zsongó is, mert az a kert, amelyikre rátalált, egész tavasszal és nyáron élelemforrásként szolgált. Zümikénk az egyik napon édes illatú, sárga virágú tulipánerdőben landolt. A virágok déltájban teljesen kinyitották a szirmaikat. Zümike az illatfelhőktől bódultan és boldogan meghempergőzött a széttárult szépségek közepében. A sárga virágpor az egész testét bevonta. Vidáman felröpült, és ügyes mozdulattal rakta tele újra és újra a kosaracskákat a virágporral. Fáradhatatlanul szállította a méznek valót a kaptárba. A serény és lelkes munkában megfeledkezett az anyakirálynő egyik intelméről, miszerint napnyugta előtt a kaptárkastélyba kell érkeznie, a méhecskék ugyanis a sötétben nem tudnak tájékozódni. Zümikénket megtréfálta a napocska, mert az még vörösen izzott, lemenő útjában színesre festette az eget, így nem is gondolt a közelgő sötétségre a kis zümmögő. Amikor a napocska lesiklott az égről, és megérkezett az este, a tulipánok szirmai becsukódtak. A munkába feledkezve ezt a kis zümmögő észre sem vette, még mindig a tulipán porzóiról gyűjtögette a virágport, és szorgosan rakta a kosaraiba. Így esett csapdába. Azon töprengett elkeseredve, most mi tévő legyen. Ekkor a tulipán kedvesen megszólalt: - Sose szomorkodj, Zümike! - Ezután megkínálta vacsorával, finom nektárral, majd biztatóan újra megszólalt: - A kelyhemben ágyat vetek neked, a szirmaimmal pedig betakarlak. - Hamarosan jó éjszakát kívánt a kis szárnyasnak. A fáradt kis hősünk a vendéglátásért csak egy halk köszönömöt zümmögött. Azután pillanatok alatt édes álom szállt a szemére. Másnap türelmetlenül várta, hogy a melengető napsugarak mikor bontogatják már a tulipánok szirmait. Végre beszökött a kis nyíláson néhány napsugár. Amikor a fényes korong egy kicsikét haladt az égi útján, a tulipánok is kiteljesedtek. Zümike kinyújtotta lábacskáit, a virág alján lévő tálacskából hörpinetett egy kis mézharmatot, a szárnyait meglebbentette, és már röppenhetett is a szabadba. Kipihenten, frissen tette meg az útját hazáig. A kaput őrző méhecskék és az egész család örvendezve fogadták a kis tekergőt. Zümike okult a kalandból: ettől kezdve észben tartotta az anyakirálynő számos bölcs intelmét, és megtanult helyesen gazdálkodni az idővel is.
Bittner Erzsó - 2021.
