SZEPTEMBERI CSENGETÉSRE

" Látod, a fecske útra kél,                                                                                                                                                                                       hull a sápadt diólevél,                                                                                                                                                                                             deres a szőlő, őszre jár - "      A csillagászati ősz még várat magára, de a naptári ősz, szeptember elseje már kopogtat, és ez az időpont a "tanodák" kezdetét is jelenti. Augusztus végén, amikor a csivitelő, gyülekező fecskehadat megpillantom, hívatlanul is megérkeznek az emlékeim a tanévkezdésről. Már jó néhány éve nyugdíjas pedagógus vagyok, mégis jólesik, ha felidézem a régmúltat.  Szerencsés embernek mondhatom magam, mert a szülőfalumban, Vámosatyában kezdhettem el ezt a nemes munkát, bár később az életem máshová vezetett, de meghatározó volt a pályakezdés a későbbi több évtizedes tanári munkámban. Hálásan gondolok ma is vissza a volt kollégáimra és a tanítványaimra. Jó néhány évvel ezelőtt már írtam ezzel a témával kapcsolatban egy történetet az otthon, a Beregi-Tiszaháton eltöltött nyárvégi napok után. Akkor azon meditáltam, az otthoni jó tapasztalatok alapján, hogy szeptemberre feltöltődnek-e a nyár adta csodákkal a tanítványaim és az új diákok.      Most, amikor a 45 éve készült fényképet nézegetem, azon tűnődöm, a volt tanítványaim mára már boldog szülők, nagyszülők lehetnek. A kép visszájának felirata alapján ( Páncélvonat, 1970. április 22.) Vásárosnaményban készült, a  Vasútállomáson. Ha jól emlékszem, úttörői szervezés keretében tekintettük meg a tanácsköztársaság 50. évfordulóján,az 1969-ben "országjárásra" elindított páncélvonatot, ami a dátum szerint 1970 tavaszán érkezett a járási székhelyre. A vonatból nem sok látszik, a fotós nagyon ügyesen a vámosatyai iskolások sokaságát örökítette meg. Nekem csak ez az egy fényképem van erről a kirándulásról, bízom, talán akad még néhány felvétel, amin az egész csapat is látható. Keresztnevek sokasága( Éva, Balázs, Gábor, Béci, Gizike, Ella, Adél, Katica, Elvira, Lilla, István, Ferenc, Erzsébet, Ibolya, Margó, Marika, Laci......,folytathatnám). Maklári Mária tanárnő és jómagam voltunk a kísérő tanárok. Látva a boldog gyermeki arcokat, büszkeség tölt el, hogy néhány évet az otthoniakkal tölthettem el a pályámból. Meghatározó, gazdag élmények forrása maradt a későbbiekben is a sok-sok öröm, a sikerek, ami által én is gazdagabb lehettem tapasztalatokban és tudásban. Emberséget, tiszteletet, tisztességet, őszinteséget, életkedvet kaptam örökül otthon. Az szomorít el, néhányan már "ODAFÖNTRŐL" figyelik, a falu sorsa és benne az emberek élete hogyan alakul. Gondoljunk RÁJUK , emlékezzünk tisztelettel és szeretettel, hiszen egykoron Ők is a közösségünk részei voltak!Szinte ugyanazok az arcok, csak kevesebben, vidámság, jó móka a Bockereki-erdő szélében, ahová gyakran kirándultunk. Körjáték, tapsolás, éneklés, széles jókedv. De jó emlékeznem!  Vajon kinek-kinek merre vitt az útja? Külön büszkeséggel tölt el, néhány volt atyai tanítványom a tanári pályát választotta. Vajon hol tanítanak? Hiszen otthon már nincsen iskola!!!! Hazajáró vagyok még ma is 40 év után, csak be kell osztanom az időmet, a szeretteim közül mindenkit szeretek meglátogatni. Néha kacérkodom a gondolattal, egyszer nekivágok a Bockereki-erdőnek vagy az ősi legelőn át a Nemesekére( ligeterdő), a megannyi kirándulások, bóklászások, kalandok helyszíneire. A lelkesedésem még megvan, még időt is szakíthatnék rá, de attól tartok, a fizikai erőnlétem nem tartana ki az úton (mert csak gyalog képzelném el a megtett utat, az lenne az igazi).Arankától -  aki gyakran él az internet adta lehetőséggel, és szebbnél szebb képeket tölt fel a falunk életével kapcsolatban - kölcsönöztem ezt a festői képet, amin az ősi vámosatyai legelő juhnyájjal látható. Hát nem csodálatos!                                                             A tanévnyitó gondolatától eljutottam a falunk csodálatos környékéig, ami ma is a kedvelt visszaemlékezéseim témája.                Boldog évek, meghatározó tapasztalatok, erős gyökerek, biztos pontok - Vámosatya -, ahová még ma is tartozónak vallom magam, ahonnan meríthetek még ma is a lassan elérkező hetvenhez közeli évemben is. 

Bittner Erzsó                                                        2015.08.31.