Felébredt Csipkerózsika-álmából a vámosatyai Büdy várrom

2023.03.27 18:46

FELÉBREDT CSIPKERÓZSIKA-ÁLMÁBÓL A VÁMOSATYAI BÜDY VÁRROM

Manapság sokat hallok, olvasok a szülőfalum, a " Bereg mintafaluja" címet viselő Vámosatyáról és a határában található - a nem nagy hírnevű, de létezett és a romjai még ma is láthatóak - Büdy várromról. Változik a világ, de vannak értékek, amelyek örökre megmaradnak. A falvaknak, így Vámosatyának is vannak örök értékei, ami a varázsát adja ennek a településnek. Nekünk pedig kötelességünk ezeket a jövő nemzedékek számára átörökítenünk. A több, mint 700 éves szülőfalum lakói ma is olyan közösséget alkotnak, amely a természeti értékek megőrzéséért képesek összefogni és dolgozni azért, hogy ma is élhető falu legyen Vámosatya. Amikor a szülőfalumról olvasok, hallok, a költő bölcs sorai jutnak eszembe, miszerint: "Akitől nincs messze az élet határa,/ Nem előre szeret nézni, hanem hátra." Különösen ha az a "hátra" a boldog, gondtalan gyermek- és ifjúkoromat idézi, jelenti. A vadregényes Beregi-Tiszahát pedig az a hely, amihez erős gyökerek kötnek az életem 76. évében is. Büszke voltam és vagyok ma is az örökségét őrző, szépülő, ápolt emlékhelyekben gazdag szülőfalumra még akkor is, ha közel 50 éve hagyta el a lábam a szűkebb pátriámat, mert a szívemben, lelkemben mindvégig beregi ember maradtam. A falu híreit ma is figyelemmel kísérem. Hajdanán otthon az igen tisztelt öregjeink arra intettek bennünket, ha a házainkat, a portáinkat, az emlékhelyeinket, a temetőnk sírjait nem ápoljuk, javítgatjuk, azokat a természet lassú pusztulásra ítéli.

Így történt volna a várrommal is, ha Vámosatya lakóközössége, elöljárósága, közülük is a leglelkesebb, Szász József, a falu polgármestere nem karolja fel a lehetőséget, nem álmodik egy merészet, hogy a már helyreállított XIII-XIV. századfordulóján épült templom és a XVII-XVIII. századfordulóján a helyi mesterek által épített négy fiatornyos fa harangtorony mellett egy újabb csoda, a várrom felújítása csalogassa a falunkba a túristákat. A falubelieket pedig büszkeség töltheti el akkor, amikor a terv megvalósulásával a környék idegenforgalmát erősíthetik.

.........és az álom valósággá vált. 2022. decemberében az érdeklődők számára be is mutatták a megszépült várromot. Az újabb túristacsalogató megvalósításában Szász Józsefet a falu közössége is segítette. A kitartó kutatómunkájával dr. Szabó József János, hadtörténész hozzájárult ahhoz, hogy a nagy álom beteljesülhetett. Aki Vámosatya Jószolgálati Küldötteként 2006 óta segíti a falu történetének feltárását. Szabó úr méltán lett a községünk díszpolgára. A szenvedélyes és eredményes kutatómunkáját könyveiben is megörökítette, újabb és újabb ismereteket tár fel a falunkkal kapcsolatban, és lep meg bennünket érdekes írásaival napjainkban is. Minden tiszteletem és elismerésem Őt illeti.

A várral kapcsolatos képeket, a VIDEO-felvételt és az írásokat megismerve döntöttem, tollat ragadok, hogy a gyermek-és ifjúkori emlékeimet felidézzem a várrommal kapcsolatban. Hagyom szárnyalni az emlékeimet azzal a reménnyel is, hogy az otthon maradtaknak , a korosztályombelieknek is kedves emlékeket idézek fel. Vannak emlékek, amelyek örökre belénk vésődnek. Jólesik néha előhívni őket. Most azonban hívás nélkül is tódulnak a régi történetek. Akkoriban szabadon, bátran, biztonságban, vidáman barangolhattunk a falunk határában. Különösen az iskolai szünetekben töltöttünk sok időt a természetben. A várig / ahogyan mi neveztük / a legrövidebb út a református parókiával szemben , a tsz majoron át egy földút vezetett. Elhagyva a hatalmas juhhodályt, a tehén- és lóistállók következtek, aztán egy parlagon hagyott terület / a kalászosok cséplése zajlott itt aratás után /, majd kisebb szántóföld, akácsor és a gyümölcsös tarkította a tájat. A gyümölcsös határánál már megpillanthattuk a várrom nyugati sáncának tetején a büszkén, de magányosan álló hatalmas öreg vadkörtefát. Tavasszal a dús, pompás, illatos virágait csodáltuk, kora ősszel pedig a fanyar ízű vadkörte hullása hívogatott bennünket. A várromot sánc veszi körül. A sánc északi és keleti részét már gyermekkorunkban akácos népesítette be. Tavasszal itt szedtük a legszebb, sötétlila, illatos ibolyát. A sánc déli és nyugati oldalában a ravaszdi rókák ástak maguknak búvóhelyet. A rókalyukaknak több be- és kijárata volt. Rendetlen volt a rókalakhelyek környéke, tollak, csontmaradványok jelezték, kik laknak itt. Szinte naponta ébredt a falu lakói közül egy-egy család arra, hogy megszabadították néhány baromfitól a ház népét. Különösen az erdőhöz közelebb lévő portákat látogatták meg az éj leple alatt a ravaszdik. Ha a futónövényekkel borított romra is bemerészkedtünk, előtte a gazdag növényzettel benőtt belső várárkot kellett megmásznunk. Bizony néha a hatalmasra nőtt csípős csalánok is kellemetlenkedtek. A romokon állva elindult a fantáziánk. Leginkább az a legenda tartott izgalomba bennünket, hogy a várunkat alagút kötötte össze hajdanán Munkács várával. Mi aztán kiokoskodtuk, hogy a vár kútjából indulhatott a titokzatos alagút. A gyermeki képzelet bizony határtalan! A hatvanas évek első felében voltam gimnazista, akkoriban ásatás folyt a várban, a gergelyiugornyai református lelkész, Csiszár Árpád bácsi vezetésével. Arról szóltak a hírek, hogy elszenesedett gabonaszemeket és ágyúgolyókat is találtak. A lelkész úr nevéhez fűződik a Beregi Múzeum alapítása Vásárosnaményban. A régészeti leleteket a hatvanas évek elején a naményi gimnázium alagsorában őrizték. Árpád bácsi lánya, Sarolta néha megengedte, hogy kalandozzunk egy kicsikét a régiségek között. Még felső tagozatos általános iskolás voltam, amikor egyik iskolatársunk, Nagy Laci színes rajzot készített a négy saroktornyú, vizesárokkal körülvett, csapóhíddal ellátott várról. A színes rajznak a későbbi sorsáról nincsen ismeretem. Sőt arra sem emlékszem, milyen forrást használt fel Laci a rajzhoz. Ha jól emlékszem, Demarcsek Gyula tanár bácsi tanította a rajzot az iskolában, az ő irányításával készülhetett a megálmodott várrajz. Talán Szabó Ferenc, az iskola korábbi igazgatójának a leírásait is felhasználták. Szabó tanító úr nagy tudású, szigorú, tekintélyes ember volt, aki foglalkozott a falu múltjával is. A szomorú az, hogy ezt a nemes munkát azért nem folytathatta, mert a Don-kanyar melletti embertelen harcoknak Ő is áldozata lett, nem térhetett vissza a családjához, a szeretett falujába, az iskolába, a tanítványaihoz.

Annyit azért tudtunk a várral kapcsolatban, hogy a vámosatyai birtokot Büdy Mihály, munkácsi várnagy és beregi főispán vásárolta meg, és aki a XVI. században egy kővárat építtetett. Gyermekkorunkban a sáncon kívüli vizes területet mi a vár külső árkának képzeltük el. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején - különösen a rom déli és nyugati oldalán , a sáncon kívül az árok vize egész éven át nem száradt ki. Inkább patak "kinézete" volt. Májusban itt szedtük öl számra a sárga virágú mocsári nőszirmokat és a kékes-lila virágú szibériai nőszirmokat. Mi egyszerűséggel csak sásvirágnak neveztük el, talán a sás levele okán. A nyár eleji hónapokban a vizenyős talajt kedvelő réti füzény színesítette a várrom környékét. Ennek a vadvirágnak mi szintén pórias nevet, a szúnyogvirág nevet adtuk. Mivel még nyáron is megmaradtak a vizes élőhelyek, így a pompás virágú növények is, ezeket elárasztották a szúnyogok. Nem tudtunk győzni sohasem a szúnyograjok fölött a növények közelében. Talán ezért kapta a virág ezt az elnevezését. Megjegyzem, az említett vadvirágokat a falu összes nedves, vizes területe környékén megtalálhattuk. A Beregi-Tiszahát akkoriban még igazi vízi világ volt. A tájat összefüggő erdők, ligeterdők, azután rétek, legelők, szántóföldek, medrek, morotvák, patakok, tavak, lápos területek tették változatossá. Számunkra szerethető, vadregényes, romantikus, madárdaltól hangos, vadállatoktól rejtélyes, vadvirágokban gazdag vidék volt. Hajdanán, a Tisza szabályozása előtt Bereg vármegye területét állandóan vagy időszakosan víz borította. A folyó szabadon barangolt, és a környéket keresztül-kasul átszelő folyókkal, patakokkal is kapcsolatba került. A Tisza szabályozása után, áradások idején azonban újra találkozhattak a vizek. Valószínű, hogy ilyenkor a várromot és a falut, valamint annak környékét a megduzzadt Mic-patak és a Csaronda szövevényes folyása látta el tiszta, friss vízzel. A falu és annak környékén lévő vizekben csíkot, törpe harcsát, csukát is lehetett halászni. A vizek lakói voltak továbbá a békák, vízisiklók, az erdős részeken pedig az erdei sikló, illetve az erdő mélyén a keresztes vipera. Amikor a patakok, a tavak vize bafagyott, a szélein a repedező jég alatti a nedves talajú földrepedésekben tarajosgőtére lelhettünk. Nem háborgattuk őket. Az erdő felől, a Tó-hát és a kertek vége között volt egy mélyebb medrű, lassan folydogáló, néhol iszapos partú hosszabb patak. A tó körül mocsári nőszirom sokasága és erdős területek voltak. Az iskolánk kertjének végében is folydogált ez a patak, ahol egyszer mocsári teknőst fogtunk. Koncz Sándor, igazgató bácsi segítségével az iskola udvarának egyik sarkában vizes, iszapos, sással teleültetett élőhelyet varázsoltunk a kedvencünknek. Néhány nap elteltével az igazgató bácsi azzal fogadott bennünket, a szabadulóművészünk megszökött. Felnőtt fejjel jöttünk rá, hogy Sanyi bácsi kegyes "füllentéssel" enyhítette, elfogadhatóvá tette számunkra a foglyunk szökését. Ő tudta, a teknősünknek hiányzott az igazi tavi világ, a patakban a helye a kis mocsárinak. Aztán nem firtattuk, hogyan is szökött meg.

A vizes területek akkor kezdtek el csökkenni, amikor 1962-ben Gelénes felől csatornát építettek, amit a falunkat középen átszelő patakkal összekötöttek és a patakunk medrében is betonelemekből építették ki a kis csatornát. Kivezették tehát a vizeket a falunkból és annak határából, lassan-lassan a Kerek-tó is kiszáradt. Eltűntek a mocsári nőszirmok is. A Tó-hát és a kertek vége közötti kiszáradt patakokban nem áztathatták a kendert, és télen az asszonyok nem sulykolhatták a megszőtt vásznakat patyolat fehérre a későbbi időkben.

Szerettük ezeket a vizeket, megannyi kalandot rejtettek számunkra. A várrom titokzatos világa, a vizek adta sokszínűség kihívásokat is jelentett nekünk. A Bockereki erdő védelmet, nyugalmat nyújtott.Tiltások nélkül barangolhattunk, közben megtanultuk tisztelni, szeretni a természetet. A faluba érkezőknek ajánlom, elsőként a harangláb belsejében, annak első színtjéig a falépcsőn lépkedjenek fel a 13 m magasan lévő galériáig, ahonnan csodálatos körpanoráma tárul eléjük. Talán felfedezhetik és gyönyörködhetnek a megújult várromban, sőt tiszta időben a Kárpátok bérceiben is. Büszkeséggel tölt el, hogy egy valóra vált álommal lett gazdagabb a szülőfalum. A merész álmodónak, a jó vezetőknek, a falu szorgalmas közösségének, a lelkes külső segítők eredménye a rendezett várrom. Mindehhez pedig boldogító békére, dolgos kezekre van szükség a jövőben is. Így válhat az otthon élők és az elszármazottak, valamint a kirándulók, a kikapcsolódni vágyók számára is vonzóvá a Beregi-Tiszahát egyik gyöngyszeme, VÁMOSATYA.

Bittner Erzsó, 2023.03.24.