HUSZONEGY ÉV ÉS A NÉGY HŰSÉGES TÁRS

2018.01.17 17:16

                                                    "Ha őrzöl valakit a szívedben, soha nem veszíted el."

 

         Huszonegy év elteltével, most, amikor Délceg Pandúr is elindult a Szivárvány hídon át a barátai felé, rajtam egy új érzés lett úrrá, mivel jómagam is már túl vagyok a hetvenen. Az életemnek, az életünknek azt az időszakát, amit kertes házban töltünk immár huszonegy éve, négy hűséges társunkkal oszthattuk meg. Családtagok, megbecsült és igen tisztelt négylábúak voltak ŐK számunkra.                                               Hosszú, szép esztendők, amelyek szeretetét a múló napok, hetek, hónapok, évek egymásra rakták. Persze voltak bosszantó pillanatok, kellemetlen epizódok, mára már csak a szeretet maradt meg, és minden elmúlott, ami feledni való. Pandúrkámnak nemrég még a csengő ugatása ébresztőre szólított, itt az ideje, hogy társául szegődjek és a korai bóklászásunkat megkezdjük, a finom reggeli falatokat is várta. A sétánk után a puha fekhelyén szundikált, a hűvösebb reggeleken a meleg takarójába dugta csinos orrocskáját, és élvezte a melengető napsugarakat.              Titokban, a lelkem mélyén én meg csak reménykedtem, a szerető gondoskodásunknak az ajándéka az lesz, hogy az öregedő kopócskánk még néhány éven át velünk marad. Amikor arról olvastam, az erdélyi kopók közül ki ünnepli a 12. ,13. vagy éppen a 14. születésnapját, csak bizakodtam, van remény.......                       De Délceg Pandúrkánk 11 évesen feladta, elfáradt, a szíve megállt, és azóta csend van, nagy a csend minálunk. Nehéz elfogadnom, de el kell fogadnom, még ha fáj is, hogy "az élet, a maga küzdelmével, zajával, a maga céljaival, akarásaival, izgalmával és szép szabad gondjaival átköltözik lassan a völgy másik oldalára..."-, mint ahogyan Wass Albert fogalmaz. És ennek az új életnek már semmi köze sem lesz a régihez. A szomorú nap óta gyakran peregnek le a szemem előtt nyugovóra térésemkor vagy ébredés után a "kutyás éveink", néha még álmomban is megjelennek a kedvenceim. Ma már csak az emlékezés hídja kapcsol össze bennünket, a gondozott nyughelyeik, a velük töltött szép időszakok, mind-mind arra emlékeztetnek, boldog idő volt a 21 év minden perce.                                                       Morzsika, a mókás foxi, Burkus, a ragaszkodó rottweiler, majd az igazi egyéniség erdélyi kopók közül Dicső Szamóca, a pörgős kis ördög, valamint Délceg Pandúr, az intelligens és különlegesen jóságos kopócskák aranyozták be az életünket. A foxi érkezett elsőként az otthonunkba, majd követte néhány nap elteltével a rottweiler, hamar összebarátkoztak, vidáman játszadoztak, jókat szundiztak együtt. Szeretetet, gondoskodást kaptak tőlünk, amit a ragaszkodásukkal viszonoztak. Burkus 11 évvel ajándékozott meg bennünket, Morzsika 13 évet élt. Amikor a rottweilerünk elment, a foxi elhallgatott. Néhány hét elteltével hazahoztuk az erdélyi kopócskákat. A foxi oldódott, védelmezte az ifjakat, magára talált. Hamar igazi jó társaság tette boldogabbá a családunkat.Morzsi remek mesterük volt, Szami és Pandúr pedig kiváló tanítványnak bizonyultak. Az évek múlásával a portánkon növögettek, bokrosodtak, lombosodtak a lombhullató fák, a cserjék, az örökzöldek. Benépesültek madarakkal a bokrok, a fák, kora tavasztól a tél beálltáig a virágok is pompáztak. Csak kevés bosszúságot okoztak a kutyusaink a növények életében, ugyanis kifürkésztük az útjaikat, és ahhoz igazítottuk a virágok ültetését. Sütkérezhettek a pázsiton, vagy szundíthattak, hűsölhettek a lassan-lassan ligetessé vált portánkon. Nem háborgattuk őket, de mindennapossá váltak a tanításaik, a közös játékok, a séták, a bóklászások. Izgalmas percek is akadtak a több, mint két évtized alatt: tüskék a mancsokban, méhecske fullánkja, ismerkedés a békákkal, éjszakai sünivadászatok, a szomszédból átröppenő baromfi, a tolvaj cirmosok hazaugatása, egy-egy szárnyait próbáló figyelmetlen madárka "levadászása". A nap huszonnégy órájának örökös őrei, az életünk bearanyozói, igazi családtagok voltak a kedvenceink.

  Nehezen, sok-sok fájdalommal dolgoztuk fel, a rottweilerünk elvesztését, a bánatunkat a tehetetlen dühünk is növelte. Amikor Morzsi, a kopócskáink tanítómestere az örökös vadászmezőre távozott, vígaszt a vadászaink, Szami és Panci nyújtottak. Dicső Szamócánk életét kilencedik évesen a gyilkos kór oltotta ki. A nagy reménységünk, Délceg Pandúr tizenegy évesen pihent meg örökre. Voltak jelek, hogy Pancikánk megfáradt, többet pihengetett, közös sétánkon néha gondolt egyet és magamra hagyott. Ilyenkor a kedvenc pihenő- vagy fekhelyén napozott, nézelődött, szundikált. Az egyik november végi napon aztán szólított bennünket, valami nincsen rendjén. Nem tudom feledni a segítségkérő tekintetét, nem kapott levegőt, mellső végtagjait kinyújtotta, nem tudott tovább küzdeni, pillanatok alatt végzett vele a "csendes szívhalál". Tehetetlenül, kétségbeesetten térdeltünk, álltunk mellette a férjemmel. A tengernyi bánatunk azóta sem apad. Hiányzik a kutyaszeretet, a csengő ugatás, a reggeli ébresztő, a társ, a jó barát, a hűséges családtag. Rendezett, gondozott hantjaikon a tavasz első hírnöke, a hóvirág csilingelve nyit utat a mindig soron következő virágoknak. A visszatérő madaraink pedig vidám dallamokat zengenek a sírjuk fölött. Bizakodom, a Szivárvány híd nem csupán legenda, és a kedvenceink azon áthaladva boldogan üdvözölhették a barátaikat, a kutyatársaikat. Testben a kopócskák egymás mellett pihennek, lélekben velünk maradnak, örökre a szívünkben kaptak helyet. Valahol az égi magasságból néznek le ránk, és csak reménykedem, lesz még találkozás! Isten veletek, drága KUTYUSAINK!

2018.01.

                   Bittner Erzsó