EMLÉKEZÉS

2017.01.28 12:31

                                          HAVAS TÉLI NAGY ÉG ALATT....

             " Jég ül a fákon, / Fagy dala cseng. /                                                                                                                                                      Csend van a földön / S csend odafent."

                                    Azt mondják az időjósok, hogy 2017 januárjában az elmúlt harminc esztendő leghidegebb tele csapott le a Kárpát-medencére, így az Alföldünkre is. Kedvenc évszakom a tél, különösen akkor, amikor napfényes, csikorgó az idő, amikor a cipőm talpa alatt ropog a hó, amikor hótakaró borítja vagy zúzmara csipkézi a lombhullató fák, bokrok ágait és az örökzöldek lombjait. Ezen a télen szokatlanul érkezett meg a várt hófehér világ. Amikor az ónos eső már mindent jégpáncéllal borított be, akkor kezdett el nagy pelyhekben hullani a hó. Holle Anyó tizenöt órán át szakadatlanul "rázta a dunyháját". Aztán végre elcsendesedett, majd megpihent kicsikét, ekkor bőven akadt a házigazdának feladata. Különösen azért is, mert egy négylábú kedvencünk, a kopócskánk is tagja a családunknak. Igazán kedveli az erdélyi kopónk a havas telet, de most ügyelnünk kell minden lépésére, ugyanis a hó alatti jégpáncél veszélyt jelenthet számára. Ahol csak lehetett, megszabadítottuk a járdákat, a teraszt a jégtakarótól. A már egyedül maradt kopócskánkkal, Délceg Pandúrral ilyenkor is többször sétálunk, bóklászunk naponta a fák, a bokrok között.                                                                                                                                                                 Varázslatos látvány tárul elénk a havas, zúzmarás reggeleken. Amikor a húsz évvel ezelőtt ültetett hatalmas fává terebélyesedett keskenylevelű ezüstfűzhöz érkezünk, csak ámuljuk a természet csodáját, milliónyi zúzmaracsipke díszíti a fa ágait. Igaz, Pandúr inkább a fekete rigók és a vendégeskedő átvonuló fenyőrigók hangos lakmározására figyel, akik már kora reggel csemegézik a fa termését, a lisztes húsú csontárt. Nem zavarja őket a mi bámészkodásunk. Amikor a madarak a fa terméseit csipegetik, megmozdulnak az ágak és zúzmara hull a nyakunkba. Pandúr megrázza magát, s a széttöredezett zúzmaracsipkék tovaröppennek a fekete bundájáról. A nézelődés, a gyönyörködés mellett emlékezünk is. Emlékezünk a tesóra, Dicső Szamócára, a mindig vidám, játékos, pörgős " kis ördögünkre", aki már két éve, hogy a fa alatti nyughelyén alussza csendes, örök álmát. Csak az emlékezés enyhítheti az elvesztésének fájdalmát, hiányát. Minden-minden más volt, amikor még ketten birkóztak meg a zord téllel. Volt részük az évek során csípős, havas télben is. Ha ragyogott a nap, a déli fekvésű teraszon a vetbed fekhelyükön sütkéreztek. Innen belátták a portát, lesték a madarak életét, minden mozgásra felfigyeltek. Általában Szami, a mindenre gyorsan reagáló, a remek macskavadász volt a kezdeményező a nagy futkározásban. Leginkább az borzolta a kedélyét, ha cica tévedett be a kertbe egy kis madárvadászatra. Szempillantás alatt ugrott, mozgásra késztette a kényelmesebb Pandúrt is, hogy aztán a betolakodó zsiványt hazaugassák. Ha hullott a hó, fiatalos lendülettel hancúroztak, futkároztak a puha hódunyhában. Csupa játékkal, mókával teltek a havas napok. Vadászszenvedéllyel kutattak a hótakaró alatt roskadozó bokrokban  a madarak után.       Már két év telt el azóta, hogy az örökös vadászmezőn éli mozgalmas életét Szamikám, aki ma is nagyon hiányzik mindnyájunknak a családban. Amikor az egyik nagy tekintélyű kopótenyésztő a szomorú hírre úgy reagált: "Sajnálom Pandúrt!" -, értetlenül fogadtam. Majd ahogyan múltak a napok, a hetek, a hónapok, Pandúr viselkedése láttán szembesültem a tenyésztő bölcs mondatával. A tragédia után nehezen oldódott a kopócskánk, magányos lett, bátortalan, várta a megerősítésünket, mielőtt bármilyen feladatba is belekezdett volna. Neki is nagyon hiányzott az alomtesó, Szamóca. Rá kellett jönnöm, igaza volt a tenyésztőnek, a tapasztalata szólalt meg valóban. Ugyanis a kutyusok fejlett intelligenciájú, bonyolult agyú élőlények. Valószínű, Pandúr visszaemlékezett arra a helyzetre, amikor Szamócát orvoshoz vittük, de haza is hoztuk, ez a pozitív izgalom örömként teljesedett ki nála. De akkor, amikor megtörtént a baj, hiába érkezett meg az autó, Szamócát "nem kaphatta vissza", Szamika élettelen teste már negatív izgalmakat, szomorúságot váltott ki Pandúr lelkében. Hónapokig ezeket a kellemetlen emlékeket jelentették számára az autó mozgásai. Nem hagytuk cserben, türelemmel lassan elértük, hogy kezdett önálló lenni, csak hónapok múlva talált igazi erdélyi kopó önmagára. Az elmúlt év végén a tizenegyedik életévét kezdte meg, az őszülő pofija emlékeztet, öregszik. A korábbinál jobban igényli a figyelmességünket, a közelségünket, a kényeztetésünket. ( Szamóca volt a bújós kopócska, Pandúr szeretett korábban egyedül is elvonulni, vadászgatni a kertben.) Most mi( a család) vagyunk a falkatagjai. A régi közös alvó- és pihenőhelyüket Szami halála óta nem kereste fel, így készítettünk számára egy igazán kényelmes kutyalakot, amit a teraszon, a közelünkben, a házunk bejárati ajtajával szemben helyeztünk el. Már a második telet tölti benne éjszakánként, a meleg takaróiba befészkelve magát, és kora reggelig békésen szundít a házikóban. Ebben az évben, januárban a nagy mínuszok idején melegebb helyre kívánkozott, így néhány hete éjjelenként a lakásban, a nagy matracán alszik csendesen. (Olvastam korábban egy kedves poént: "Mit csinál a székely a nagy hidegben? - Beengedi a kutyáját a lakásba. - Ez jutott eszembe, amin jót mosolyogtam, de mi is így cselekedtünk.)Mivel hajnalonta a mínuszok "száguldottak lefelé", így az okozott fejtörést, hogyan tudnám megvédeni a megfázástól. Különösen, ha az udvarra megyünk a mínusz10-15-17 C fokban a már öregedő, érzékenyebb kutyusunkkal. A magam varrta védőruhát nem díjazta, de a kötött, meleg pólót megkedvelte.Micsoda okos megfigyelő, óvatos "koponya" az erdélyi kopó! Először csak óvatosan puhatolózott, hol nem rejt veszélyt a jövés-menés, megjegyezte a biztonságos közlekedési útvonalakat. Jó ötlet volt, hogy a megszokott járatait igyekeztünk jégmentesíteni. A nagyobb hóban, de a füves területeken a letaposott hótakarón is biztonságosan, de óvatosan lépkedett. Megtapasztalta, ha figyelmetlen, elcsúszik, ami bizony kellemetlen érzés. Ragaszkodott tehát a "kitaposott ösvényeihez", miután egyszer-kétszer megjárta. Találékonyan oldotta meg, hogyan juthat el a céljáig. Felfedezte a "hófalakban" a részére kialakított átjárókat. Óvjuk a mancsait, sót nem használunk jégmentesítésre, a jég feltörése vagy a fahamu kiszórása jöhet csak szóba. Ilyen telet még nem élt át. Az elmúlt húsz évben mi sem, mióta az Alföldön kertes házban élünk. Volt néhány szép havas telünk is ebben a két évtizedben, de most a hó alatt vastag jégpáncél borítja a földet. Óvjuk az öregedő kopócskánkat a nagy mínuszoktól, a jeges utaktól, hogy minél tovább megőrizhesse az egészségét, hogy még évekig velünk maradhasson. Bízunk a szép öregkorában. Az egyedül maradt erdélyi kopócskánk pofija már őszül, az öreg barátunknak most a korábbinál is több szeretetre van szüksége. A kutyusokról azt tartják, hogy értelmes, okos, hűséges és becsületes állatok. Valóban így van. Most, amikor az öregség határához érkezett Pandúr, nem felejthetjük el, hány kedves percet, órát, napot, évet éltünk át a társaságában. Nem felejthetjük el, hogy ilyenkor még nagyobb türelemre és sok-sok szeretetre, megértésre van szüksége - ennyivel tartozunk neki. A becsületét becsülettel viszonozzuk. Nem hanyagolhatjuk el az öreg barátunkat, a leghűségesebb társunkat, a védelmezőnket lelkiismeretesen kiszolgáljuk. Nem felejthetjük el azt sem, hogy a háziállatok közül a kutyusok vállalják a legszorosabb kötődést hozzánk, emberekhez! Tengernyi szeretetet kapunk tőlük, és mi ezt szeretettel, felelősséggel viszonozzuk is.                                                                                                                                                                                              A ferde törzsű keskenylevelű ezüstfűz pedig őrzi, oltalmazza Cannus Lupus Dicső Szamóca nyughelyét továbbra is. Nincsen egyedül, mert ha tavasszal újra éled a természet, az ezüstfa milliónyi illatos virága között , nyáron a hűs lombsátorában, ősszel a színes hulló levelek forgatagában a madarak éneke szól a sírja fölött. Télen pedig a hótakaróval vagy zúzmarával borított ágak között az eleséget kereső fekete rigók és más itt telelő, valamint az átvonuló madarak a vendégei. Egyetértek azzal az írói gondolattal, miszerint: " Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van."  Mi is mindnyájan, a családunk -  a szívünkben őrizzük SZAMIKÁNK emlékét.

                                       " Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat.                                                                                                                                    Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez,                                                                                                                        mint a legtöbb ember, akit ismersz.......                                                                                                                                              ............................................................................                                                                                                                               - te sétálj csak a kutyáddal. Jó társaságban maradsz,                                                                                                                       Isten tudja ezt."     .........mondotta szívhez szólóan, bölcsen Márai Sándor.                                                                                                                                                                                                              

2017.

Bittner Erzsó