A TAVASZ ELŐHÍRNÖKE

2018.02.08 17:13

                                              

                                                                               A HÓVIRÁG

   "Illatod a földben hagytad mélyen, / és arcod, mint a hó, kedves, fehér.                                                                                            Nem ismered a dalt zengő májust, / szirmodra fagy hideg, ónos eső,                                                                                              mégis szívemen hordom bokrétádat,......"

 Fekete István hátrahagyott versei között leltem rá a megható sorokra, amelyeket a hóvirág ihletett. Számomra is az egyik legkedvesebb és az egyik legszebb növény. Az idén az alföldi portánkon lassan már egy hónapja pompáznak. A szemet gyönyörködtető látvány gondolatban a Beregi-Tiszahátra röpít vissza, a gyermek-és ifjúságom hóvirág-túráira. Otthon, a szülőfalumban, Vámosatyában a tél februárban már engedett a szorításából. Tiszta időben a nap is egyre magasabbra kúszott az égen, az ereszek jégcsapjai olvadoztak, a hótakaró napról napra vékonyabb lett. Ilyenkor egyre közelebb éreztük a kikeletet. Vágytunk egy kis barangolásra a szabadban. Gyakran a falu szélétől jó néhány kilométerre fekvő ligeterdő, a Nemeseké felé vettük az utunkat, tehettük ezt biztonságban, háborítatlanul és könnyedén, a falusi gyerekeknek néhány kilométer gyalogtúra meg sem "kottyant". Az éjszakai mínuszok miatt még hetekig hó födte a vidéket, ami ugyan már megkopott, egyre vékonyabb rétegben és foltokban fedte az erdő avarját is. Ebben a ligeterdőben nyílott a tavasz előhírnöke, az őshonos kikeleti hóvirág. Az erdőben még rügyfakadás előtt megindult az élet. A lombját vesztette rengetegben a napsugarak beférkőztek a fák, a cserjék tövébe, és előcsalogatták a hóvirág leveleit, köztük egy fehér bimbócskát is. Az egyre hosszabb napsugaras óráknak köszönhetően a kecses kis virág áttört a hórétegen, nem várta meg annak elolvadását és hamarosan kifeslett, majd egyre jobban kiteljesedett. Előfordult, hogy a "társbérlője" is kimerészkedett egy kis időre a hírnökünkkel.  A napos órák hosszabbodtak, a bókoló kecses virágok pedig hetekig csilingeltek a tavaszt igéző szellőben, és csábítottak bennünket egy kis túrára. Megfogadtuk a szüleink tanácsait, óvatosan szedtük csokorba a törékeny virágokat, nem taroltuk le a tavasz hírnökeit, az erdő, a rovarok számára is hagytunk a szépségekből, sőt a hagymácskákat sem háborgattuk. A hóvirág mellett egy kékes-lilás virág, a ligeti csillagvirág is előfordult ebben az erdőben. Ha rátaláltunk, nagy örömünk volt, kecses kis szépsége lenyűgözött bennünket. Édesanyánk legendákat is mesélt a hóvirágokról, miszerint a Paradicsomból kiűzött emberpár a hóvirágok látványából merített vigaszt. Vagy amikor Isten a Földet teremtette, először hóval borított be mindent. A hó azonban színtelen volt, így elindult színt keresni magának. Kérte a virágokat, adjanak neki színt, ám a kérését egyik virág sem teljesítette. Nem így a hóvirág, aki megsajnálta és szólt:- Ha annyira tetszik a kabátom, a tied lehet.- Így lett fehér a hó. A legendák közül számomra a harmadik a legkedvesebb: Egyszer a Remény a hideg következtében elhalt virágok miatt összegörnyedve sírt a fehér hótakaróval borított föld felett. Ekkor történt, hogy ott, ahova a könnyei hullottak a fagyos hóra, az elolvadt és hóvirágok tűntek fel felette, a Remény vigasztalására. Amikor 22 évvel ezelőtt kertes házba költöztünk, egy kis "Beregországot", a szülőföldünket is becsempésztük az alföldi otthonunkba azzal, hogy a beregi erdőkből hoztunk facsemetéket, cserjéket, így jutott el talán valamelyik növény földlabdájában megbújva az őshonos kikeleti hóvirág is. Ez a növény kicsit később virágzik, mint a portánk földjébe telepített pompás hóvirágjaink, amelyek ebben az évben már január első napjaiban előbújtak. Azóta is dacolva küzdenek a szélsőséges időjárással, a már-már tavaszt igéző, aztán a fagyos, havas napokkal. A téli napok egyhangú szürkeségét megtörik, üde látványt nyújtanak.  Most, amikor már egyedül járom be a kertet, naponta megcsodálom az elment kutyusaim hantján és környékén virágzó hírnököket. Az aprócska, törékeny csodákról azt is mondják, a tisztaság, a vidámság jelképe, a remény szimbóluma. Elidőzve kicsikét fölöttük, mellettük, emlékezem. Emlékezem Morzsira, a foxira, Burkusra, a rottweilerre, valamint a két nemes lelkű erdélyi kopómra, Dicső Szamócára és Délceg Pandúrra. A tavasz előhírnökének üzenete is van: " A múlt szomorú emlékeinek ne engedj helyet a szívedben!" Helyette a kutyusaimmal eltöltött 21 év minden vidám, boldog percére próbálok emlékezni, azokat a szívemben megőrizni.  Gyakran keresek vigaszt a költeményekben, a költészetnek ugyanis hatalma van, a versek megérintik a lelkemet, a szívemet. Lecsendesítik a háborgó lelkemet, mint ezek a gyönyörű hóvirágok. Az embernek szüksége van a költészet adományára, hatnak ránk varázserejükkel, általa lehetünk igazabb, teljesebb emberek. Így Zelk Zoltán sorai, valamint a hírnökök mosolygó fehér bóbitái enyhülést és oldódást is hoznak a tengernyi bánatomra:                                                                                                                                                                                 " Ám félúton egy reggelen,                                                                                                                                                                    csoda történik a hegyen:                                                                                                                                                                    kibújik a hóvirág,                                                                                                                                                                                s megrezzen a fán az ág./                                                                                                                                                                  Öröm rezzen ágról ágra:                                                                                                                                                                    itt a tavasz nemsokára,....."

 

2018.02.

Bittner Erzsó